Dowsing – első rész

Nehéz megmondani, milyen régi a dowsing fogalma, és mikor kezdtek vele először foglalkozni. Az első írásos nyomok Kr.e. 2590-ből származnak. Az ókori Kína ismeretében beszélnek, ahol speciálisan képzett birodalmi tisztviselők vizsgáztatták az írástudókat a települések építéséhez, hogy ne épüljenek olyan helyekre, ahol "betegséget és szerencsétlenséget hozó gonosz erők" működnek.

A kelták, etruszkok, egyiptomiak, perzsák, médek és rómaiak civilizációi az egyének azon képességét használták fel, hogy bizonyos helyeken vizet találjanak, vagy egészséges helyeket állapítsanak meg, ahol templomokat és házakat építenek.

A középkorban a villát egyre gyakrabban kezdték használni a földalatti ércek felfedezésére. Az erre a célra használt eszközt "tündérvillának" nevezték. Csak a 19. század elején fordítottak nagyobb figyelmet erre a jelenségre, és eltüntették a misztikumot, mert bebizonyosodott, hogy a Vilineraslje nem fontos, hanem az őket kezelő személy érzékenysége.

A mai dowsing bölcsője Franciaország, ahonnan kezd elterjedni Európa és Amerika többi országába. Maga a dowsing 2 tudományágra oszlik: fizikai és mentális. 4. ábra E célból a rádióesztéziában különféle eszközöket és tartozékokat használnak, mint pl. függővezeték (3. ábra), L-antennák (4. ábra), tenzor és elektronikus eszközök. Minden utasnak ki kell választania a számára legmegfelelőbb eszközt, azaz amellyel a legjobb és legpontosabb térfelismerést fogja végezni. Tehát ez egy szubjektív kimutatási módszer, ahol a dowsing érzékenysége a legfontosabb tényező.

A legelterjedtebb eszköz az inga, amelyet a dobó egyik kezében tart, míg a másik keze antennaként szolgál. A dobó gondolatban vagy hangosan kérdéseket tehet fel, és az inga bizonyos fordulatával olyan válaszokat ad, amelyek IGEN-ig vagy NEM-ig terjednek. Mindezek miatt a félnek nagyon nehéz megértenie, mi történik.

Az L-antennákat széles körben használják és könnyebben kezelhetők, amelyek sugárzás jelenlétében keresztezik egymást, és semleges térben laposan maradnak. A jó minőségű diagnózis felállításának egyik legfontosabb előfeltétele a káros sugárzások jó minőségű lokalizálása.

Két típusú sugárzást észlelünk: természetes és mesterséges sugárzást. A mesterséges sugárzás része a háztartásban található különféle készülékekből, eszközökből érkező műszaki sugárzás, valamint a városi környezettel teli alállomások, távvezetékek, transzformátorok és különféle egyéb adók, antennák közelsége is. A mai tudomány egyenesen megerősíti, hogy a káros sugárzás közvetlenül hat az emberi érzésekre és egészségre.