Mentális blokkok és fizikai pajzsok: A sugárzássemlegesítés jelensége
A földalatti sugárzás teljes blokkolásának és leállításának képessége évtizedek óta az egyik legnagyobb rejtvény ezen a területen. A szilárd fizikai korlátok és az emberi önszuggesztió hihetetlen ereje közötti szakadás folyamatosan feszegeti e jelenség megértésének határait.
Kísérletek fizikai akadályokkal a terepen
A legkorábbi szakirodalomban megtalálható az a kérdés, hogy a föld alatti sugáráramlások semlegesíthetők-e. Jeles korai kutatók azt állították, hogy a sugárzás "kioltható" egyszerűen a vastárgyak közvetlenül az áramlás irányába történő elhelyezésével. Ennek az állításnak a gyakorlati tesztelése érdekében szigorú terepi kísérletek sorozatát végezték el. Ha egy vasrudat egy korábban észlelt földalatti áramlásra helyeznek, a mérőműszerek (például a villák) teljesen elmozdulnak, amikor áthaladnak ezen a ponton, ami azt a logikus következtetést vonja le, hogy az áramlást sikeresen blokkolták. A tárgy eltávolításával a műszerek ismét reagálni kezdenének a sugárzásra.
Az eljárás mélyebb elemzése és megismétlése azonban rendkívül szokatlan hatásmechanizmust tárt fel. Megfigyelték, hogy ha az egyik vizsgáló elzáródásként helyez el egy tárgyat, akkor műszerei akkor sem érzékelik a sugárzást, ha ugyanazt a tárgyat egy másik személy fizikailag eltávolítja. A leolvasott érték csak akkor került vissza a műszerbe, ha az akadályt csak az elhelyező személy távolította el. Ebből egy teljesen váratlan szabály származott: a bevezetett blokád mindaddig megtartja befolyását arra, aki felállította, mindaddig, amíg ugyanez a személy tudatosan fel nem törli.
Az anyag fontossága a szellemi erővel szemben
További vizsgálatok igazolták, hogy a védelem kialakítása szempontjából egyáltalán nem döntő az alkalmazott anyag típusa. Azonos blokkoló hatást fadarabokkal (például seprűnyél), egy körtefa egyszerű levelével, és még biológiai mintákkal, például emberi hajjal is elértek. Úgy tűnt, hogy ezen objektumok mindegyike leállítja a mérőműszer reakcióját.
A biológiai anyagok érdekessége egy sajátos vonásban is megmutatkozott – ha egy másik személy haját használták a duguláshoz, az elzáródás abban a pillanatban megszűnt, amikor a haj tulajdonosa fizikailag felemeli a hajat a földről, így a hatást a fővizsgáló akaratától függetlenül megszüntette. Ezek a kísérletek egyértelműen arra a következtetésre mutatnak, hogy a blokkoló folyamat nem kizárólag fizikai, hanem túlnyomórészt mentális jellegű.
Az önszuggesztió és a független vizsgáztató szerepe
A gyakorlat hamarosan azt mutatta, hogy a képzett operátorok úgynevezett „blokádokat” pusztán kézlegyintéssel a levegőben képesek elhelyezni, anélkül, hogy bármilyen fizikai tárgyat a földre helyeznének. A további fejlődéssel azt találták, hogy ugyanezt a hatást kizárólag a tekintet irányításával és a koncentrált mentális koncentrációval érik el. Miután létrejött egy mentális blokk, órákig fennmaradhatott, túlélve a nappal és éjszaka változását, amíg tudatosan és vizuálisan fel nem oldották.
Ennek a jelenségnek a kulcsfontosságú paradoxona és leleplezése azonban akkor következne be, ha független szakértők érkeznének a területre. Míg a mentális blokádját "elhelyező" műszerei egyáltalán nem reagáltak a vízfolyás felett, addig a többi, újonnan érkezett kezelő könnyedén, minden beavatkozás nélkül megtalálta ugyanazt a felszín alatti vízfolyást. Ez a feltárás a megkoronázáshoz vezet: a kezelő valójában nem blokkolja a földről érkező sugárzás tényleges áramlását, hanem kizárólag erős autoszuggesztióval blokkolja saját műszerének reakcióját. A sugárzás tartósan jelen marad, miközben csak annak a személynek a személyes érzékenysége blokkol, aki úgy gondolja, hogy a védelmet létrehozta.
A tudományos irodalom a mai napig nem magyarázta meg teljesen a tudatalatti szuggesztió erejét a műszereket mozgató izomreflexekkel szemben. Számos szakértői központban, ahol a kutatók összegyűlnek, éppen ennek a pszichológiai jelenségnek a feltárására helyezik a hangsúlyt, és a teljes tudományos eredményeket még várják.
Történelmi kísérletek a terep tömeges semlegesítésére
A kórokozó sugárzás tartós és masszív blokkolásának gondolata a múlt század húszas évei óta létezik. Az ismert német szakértő, Gustav Freiherr von Pohl 1928-ban szabadalmaztatott egy speciális irányítóberendezést, amelyet lakóépületek pincéibe szereltek be a negatív sugárzások elzárására.
Mivel elégedetlen volt egy ház helyi védelmi körével, gyökeresen kibővítette kutatásait. Megállapították, hogy állítólagos sikereket ért el a sugárzás visszaszorításában három négyzetkilométeres nyílt területeken, másfél hónappal később pedig egy öt négyzetkilométernél nagyobb területen, végül tizenkét négyzetkilométeres területen. Legnagyobb vállalkozása egy német város teljes városi területének "szellőztetése" volt. A végleges tervek között szerepelt egy gigantikus állomás tervezése, amely több mint 200 kilométer átmérőjű területet fedne le. Sajnos az anyagi források hiánya, a műemléki állomás megfelelő helyének hiánya, valamint röviddel az újító halála után végleg felfüggesztette ezt a projektet.
Bár több mint fél évszázad telt el e forradalmi kísérletek óta, a hivatalos irodalomban nincs információ hasonló tömegvállalkozásokról, de továbbra is nyitva áll a lehetőség, hogy a modern generációknak sikerül folytatniuk és megkoronázniuk ezt a befejezetlen technológiai álmot.
